12.FEJEZET

Miután Liam hazahozott, nem aludtam. Csak azon gondolkoztam, Lisa mennyire megutálhatott, meg-hogy miért félti azt a patkányt. Hála Istennek, reggelre kijózanodtam.
**Lisa**
Megígérte. Azt mondta nem oda megy, és nem bántja. Megígérte! Hazarohantam és az egész éjszakát átzokogtam. Ő pedig nem keresett. Bár nem is igazán akartam. Az, ahogy legutóbb láttam szörnyű volt. Véres kezei leomlottak teste mellett, mikor meglátott. Zöld szemei feketék, teste megfeszült a dühtől. Rémes volt látni. Akkor és ott azt kívántam, bárcsak ne élnék. Az a kép..rémisztő. Folyton látom amikor becsukom a szemem.
 A kórház felhívott még tegnap, hogy 2 nap és anya haza jöhet. Az a szemét, nem tudom mit csinált vele, de undorító. Nem akartam, hogy Harry megverje, mert akkor csak neki esik baja. De meg verte. Én nem Nathant féltem, hanem Harryt. Nathant elüthetné egy úthenger is felőlem, ha nem Harry vezetné. Matty a szobájában elaludt a babzsákfotelén, én pedig éjszaka mikor kimentem a mosdóba egy újabb guriga WC-papírért (a zsepi már elfogyott), benyitottam hozzá és áttettem az ágyára. Betakargattam és hagytam, hogy addig aludjon ameddig tud. Reggel 7 órakor felébredtem úgy, hogy 5-kor aludtam el. Fél nyolc körül már csengettek én pedig rémülten zártam vissza az ajtót.
*Harry*
 Bezárta. Sőt..Rám zárta az ajtót. Kopogtam, vertem a bejáratot.
-Lisa! Lisa engedj be!-kiabáltam.
-Menj el! Feltűnést keltesz és Mattyt is fel fogod ébreszteni!-szólt vissza a hang.
-Kérlek.-suttogtam.
-Nem! Menj el Harry. Légy szíves.-motyogta, és hallottam, hogy a sírással küszködik.
-Engedj be gyönyörű! Kérlek! És ne sírj.
Nem kellett több, zokogást hallottam az ajtó mögül, majd kattogott a zár. Benyitottam, de akkor már összeesett a sírásban. Felkaptam az ölembe és feltettem a kanapéra.
-Lisa...
Felnézett rám. Bocsánatot akartam kérni, de megint megláttam a kezét.
-Miért tetted azt?-böktem a keze felé.
Letakarta a másik kezével, de azon is volt, de azon csak egy. Szerencsére.
-Lisa Johnson! Miért tetted?-kérdeztem idegesen és a másik keze felé böktem.
-Menj el Harry.-suttogta.
-Nem. Nem fogok elmenni. Mondd meg, miért tetted. Vagy, hogy mikor!?
-Amikor apa meghalt. Most menj el. Könyörgöm.
**Lisa**
Láttam, hogy megint elsötétül a szeme. Megijedtem. Főleg, amikor belevert egyet a falba.
-A kurva életbe Lisa! Mi a szar bajod van?-kiabált.
-Ne kiabálj. Kér-lekhh.-egyre jobban sírtam.-Fel fog-hod ébreszteni Mattyt.
-Nem kiabálok.-megint kiabált.
Felálltam és kimentem a kertbe. Jött utánam, ez volt a célom. Itt lehet kiabálni, bár nem kéne.
-Menj el Harry!-mondtam, már vagy tizedjére.
-Mi a bajod?-vert bele a kerítés egyik fasávjába.
-Ijesztő vagy.-suttogtam félve.
*Harry*
Most komolyan? Megijesztettem a lányt akit legelőször, tényleg szeretek.
-Ne. Ne félj, kérlek.-mondtam, attól félve, hogy elvesztem. A düh uralkodik bennem, és észre sem veszem.
-De van rá okom, hogy féljek.-suttogta. Sőt, inkább tátogta. Totál megrémült. Most mi a szart csináljak? Csókoljam meg? Hagyjam itt? Szakítsak vele? Általában a régebbi "kapcsolataimban" mindig a második és az utóbbi variációt választottam. Sosem csókoltam meg egy lányt, azért hogy ne menjen el.
-Tudom de, ha adsz egy esélyt..
-Harry. Nem kell esélyt adnom neked. Te adj egy kis időt. Te vagy az egyetlen aki most tudna rajtam segíteni, ebben a helyzetben.-hülye fejet vágtam.-És nem azért, mert te megbosszulod. Vagy mert nincs más aki segíthetne. Azért engedlek közel magamhoz, mert bízom benned és szeretlek annyira, hogy közel engedjelek magamhoz és engedjem, hogy segíts.
Ezt megértettem, de még is mit gondol az alatt, hogy adjak neki időt? Tartsunk szünetet vagy mi a....? Az első komoly kapcsolatom 11 éves koromban volt.Ott pedig nem voltak még ilyen, és ekkora zűrök. Nem tudom mit kéne most tennem.
-Mennyi idő lenne?-kérdeztem kíváncsian.
-Nem tudom.-mondta, és lehajtotta a fejét.
-Én holnapnál tovább nem bírom.-véletlen csúszott ki ez a mondat. Gyorsan szívtam is egyet, mintha vissza tudnám szívni és Lis el felejtené, de hiába mert lágy kuncogásba kezdett, szóval hallotta. Egyik pillanatról a másikra, a kezeim közt éreztem. Oda szaladt hozzám és a nyakamba..esett (?). Megijedtem amikor meghallottam, hogy sír. Arra gondoltam, hogy most lesz a búcsú ideje. Ő elköszön tőlem én pedig tétlenül fogok ácsorogni előtte mint valami kivert kutya.
-Ne félj. Ezek tragikus módon, de öröm könnyek, amik csak neked szólnak.-suttogta a fülembe én pedig felnevettem és szorosan a karjaimba zártam. Eltolta magát pár centire, és újra felvette a közelséget de úgy, hogy ajkai szorosan az enyémre tapadtak. Így csókoltuk egymást pár percig, de megtörte és pimaszul nézett rám.
-Az összes szomszéd néz. Ééés..Matty is. Mondtam, hogy fel fogod ébreszteni!-suttogta és szórakozottan megcsípte a combom, mire újra felnevettem és újra megcsókoltam.