6.FEJEZET

**Lisa szemszöge**
Mikor felkeltem már egy kórházban feküdtem és fogtam valaki kezét. Feleszméltem, hogy a valaki, Harry. Lágyan megszorítottam a kezét, jelezve hogy felkeltem.
Nem vette észre. Hirtelen felállt majd szipogva kisétált. Nem lehet..lehetetlen, hogy Harry sírt. Fel akartam állni de nem tudtam. Szónokoltam Harry nevét de nem jött be. Túl halk vagyok. Hallottam a nevemet. Ismerős hang volt, egy hang amit bármikor megismernék most még sem hittem, hogy övé. De aztán a baloldalamra fordultam a hanghoz és megláttam édesapámat a mellettem fekvő ágyon.
-Apa! Mióta vagy eszméletednél?-kérdeztem boldogan de hangunk halk volt.
-Kicsim. Amikor megjött a szobatárs, azaz te, valami okból felkeltem. Aggódtam és aggódok érted.
Apa szavait hallva, könnybe lábadt a szemem. Nem tudtam miért vagyok itt és, hogy mióta.
-Miért, s mióta vagyok itt?-kérdeztem.
-Pár órája és azt mondta az a fiatalember, hogy kirohantál egy autó elé.-csalódottság hallatszott hangjában.
Már rémlett miért vagyok itt, de pár órája?! Mintha csak 5 perce történt volna az a kis dolog Harryvel ami akaratlanul a fejembe fúrta magát.
-Az aki az előbb ment ki?-kérdezősködtem.
-Nem. Ő alig tudott megszólalni az idegességtől. De ki ő? Egész végig melletted volt és fogta a kezed. Sőt, sírt is. Nem lehetett elküldeni mellőled. Nem mintha bárki is elakarta volna.-mosolygott apa.
-S..sírt?-nyöszögtem.
-Igen. De csak amikor minden orvos és nővér elvonult.
-Látott téged? Mindenki előtt sírt?
-Nem. Az a függöny ami most köztünk van-mutatott fel egy zuhanyzó kabin függönyéhez hasonló anyagra- az el volt húzva és nem láttam, csak a szipogását hallottam. Beszélt hozzád. Na de én most...-hirtelen visszaaludt. Nem tudtam mi van vele, kiabálni kezdtem.
-Valaki! Valaki jöjjön! Apukám...-elment ismét a hangom.
Egy nővér berohant.
-Kis asszony jobban van?-kérdezte.
-Hagyjon már békén! Én jól vagyok de az apukám hirtelen visszaaludt. Nincs baja? Kérem..kérem nézze meg!
-Nyugodjon meg kishölgy. Az apukája tökéletesen van. Már arra is van esély, hogy nem kerül vissza a kómába.
-Hisz ez nagyszerű. De most akkor csak visszaaludt? Nincs baja, igaz?-kérdeztem kétségbeesetten.
-Nincs. Csak kimerült. De önnek most pihennie kell. Ha kell valami szóljon.
-Harry.-csúszott ki a számon.
-Ó, a fiatalember aki itt volt önnel?
-Igen. Hol van Harry?-kérdeztem nyomatékosan.
-Kiment telefonálni. Na de most már tényleg pihenjen.-mosolygott és elment.
Pár pillanatra rá, Harry toppant be.
-Öhm..-köszörülte meg a torkát.
-Harry?-reménykedve pillantottam fel.
-Jobban vagy?-kérdezte.
-Harry.-nem tudtam mást mondani. Nagyjából minden kiesett a fejemből csak az a pár mondat nem.
"Nem tudlak, és nem is akarlak, így nem is foglak elengedni."  Ez a mondat..ez a mondat mindennél többet mondana el, ha aki mondta, nem Harry lenne, az érzelemmentes. Csalódottan figyeltem, ahogy korábbi helyére ül.-Miért mentél ki az előbb?
-Magánügy. Látom, most már jobban vagy és anyukádék is itt vannak. Én most megyek.-mondta csaknem bunkón, és köszönés nélkül kivillant a kórteremből. Sírásra fakadtam. Ismét felidéztem a mondatot és rájöttem, megint hazudott. Azt mondta, nem enged el. Most pedig ő megy el. Itt hagyott.
Ez a hihetetlenül gyors vélemény-és érzelem-változtatás Harryről, saját magamat is meglepett.

*Harry*
Mikor kirohant az úttestre, és elütötte az az autó, azt hittem áthajtok én is a kocsi sofőrén. Megijedtem, és kiabálni kezdtem a sráccal, hogy takarodjon. Kocsimhoz szaladtam Lisával, betettem hátulra és pár perc múlva a kórház portáján voltunk. Alig bírt megszólalni. Mielőtt belelövellték volna az altatót, annyit mondott, hogy sajnálom. Egy tapodtat se léptem mellőle, mindvégig szorítottam a kezét. Mikor az orvosok biztosítottak, hogy csak lábtörése van és azt el is látták, otthagyták a kórteremben velem és az alvó apja mellett. Értesítették az orvosok az anyját aki fél óra múlva ott volt. Ezt a fél órát végigsírtam. Úgy éreztem magam mint valami tehetetlen, hülye kisfiú. Féltettem Őt. Épp akkor mentem ki rendbe hozni magam, mikor megjöttek az anyja és Matty, és Lisa felkelt. Éreztem, hogy szorít a kezemen és tudtam, fent van, de nem figyeltem. A mosdóban a tükörben bámulva a vizes fejemet, azon gondolkoztam mi lehet, a legjobb döntés, amit most Lisának tudok nyújtani. Ekkor jött az, hogy ott hagyom és többet nem is keresem. Az utolsó mondat amit mondtam neki (Nem tudlak, és nem is akarlak, így nem is foglak elengedni) annak most csak az volt a valóság alapja, hogy nem akarom elengedni, de sajnos nem is tudom..pedig el kell.
Amikor kimentem a terméből..visszapillantottam és láttam, hogy sírásba kezd. Fájdalom töltött el. Hihetetlen.. Egy 'esek-kelek' lány tanított meg érezni. Megtanultam érezni a fájdalmat, szeretetet, csalódottságot és még kismillió jót, ill. rosszat. Miközben úton voltam, az isten se tudja hova, megpillantottam Liamet. Leálltam mellette.
-Hova mész?-kérdeztem.
Hirtelen felkapta a fejét, azt hiszem siet.
-Lisa kórházba került. Nem tudtad?-kérdezte idegesen.
A gondolatra, hogy de tudom, és nem vagyok mellette..rossz érzés volt.
-De.-mondtam közömbösen, mintha nem is érdekelne.
-És? Nem mész be? Vagy csak az ágyba kell?-ez a kérdés nem tetszett.
-Mi bajod van?-förmedtem rá. Nincs jó kedvem, így képes lennék most, még Őt is megütni. Zaklatottságomat észrevette.
-Bocs haver.
Már bent ült a kocsiban és a kórház felé tartottunk.
-Na mesélj mi a baj.-tért rá Liam.
-Semmi.-mondtam, nem elég hihetően.
-Öhmm.. 15éve.-emlékeztetett Liam, hogy mióta is vagyunk barátok, hogy felnyissa szemem, neki lehetetlen hazudnom.
-Jó..Ott voltam mikor kirohant az autó elé. Én vittem be a kórházba. Többet nem fogok vele találkozni.-mondtam.
-Dehogy nem, hisz az öccse a tanítványod és ráadásul elég sokszor összefuttok.
-Nem haver. Elköltözöm.-ezt a döntést most hoztam meg, de vér komolyan mondtam. Egyedül, egy messzi és ismeretlen helyen. Tökéletes ahhoz, hogy kiszenvedjem az első igaz szerelmet és az első igaz fájdalmat.
-Rendben, de akkor veled megyek.-javasolta..pontosabban szegezte le Liam.
-Ugyan Batman.-nevettük el magunkat, és már közelítettünk a célhoz.-Miután kihevertem visszajövök! Meg amúgy is. Nem csak miatta megyek el. Szerinted egy lány ily könnyen a padlóra zuhinthat? Hát nem. Egyszerűen jót fog tenni egy kis kikapcsolódás, nyaralás. Ilyesmi.-nyugtattam meg inkább magamat mint Liamet.
Megérkeztünk. Kitettem, mire Ő egy "ezen azért még nagyon gondolkozz el Hazz."-szöveggel megértően a vállamra tette a kezét és bement. 
Elgondolkoztam. Ez volt az egyetlen jó döntés. Mikor hazaértem Louis hívott.
-Öhmm.. Hallottam Liamtől, hogy költözni akarsz, és haver nagyon rosszul döntesz!-vágta hozzám. Tudtam, hogy ezért hív.
-Figyi Lou már eldöntöttem. 
-De nem kell elmenned. Majd elfelejteted más lányokkal. 
-Haver én nem csak miatta mennék el. Sőt! De ezt már Liamnek is elmagyaráztam! Egyszerűen csak pihenni akarok egy keveset, és azt látom, hogy most épp jó lenne az időzítés.
-De ahhoz, hogy pihenj nem kell elmenned!

Kis idő múlva letettük a telefont. Az este folyamán, jött még pár hívás Zaynzől és Nialltől. Sikerült lebeszélniük a pakolásról, de nincs annyiba hagyva!
Zuhanyzás után ágybabújtam és már aludtam is. Szar nap..