11.FEJEZET

-Komolyan azt hiszed jobb lesz a kedvem? Te hallod mit beszélsz Harry?-már vagy 10 perce veszekszünk én pedig kezdem elhagyni a türelmem.
-Igen Lisa, hallom. És te érted mit magyarázok?-kiabáltunk.
-Igen! Azt, hogy szerinted jó, hogy őszinte voltál velem. Igen Harry az jó, ha őszinte vagy de mit ér, ha nem bízol bennem?-nem értem mi a baja. Pedig elég jól kiismertem már a csajokat, de be kell valanom, Lis nem csak egy csaj.
-Értem mi a bajod, de...-félbe szakított. Olyan illemtelen és már a vitából is elegem van.
-Harry nem érted meg, hogy a fenébe is..nem csalnálak meg, nem vernélek át, nem tennék semmi, de semmi rosszat ellened! És tudod mi a fészkes csodáért nem? Mert szeretlek! Amióta csak megismertelek és a smaragd szemeidbe néztem. Megtetszettél de féltem tőled. Most se tudom szabadna-e kiabálnom.-elmosolyodtam-De ezek ellenére, bevállaltam, hogy Nathan megverjen, csak mert sms-eztünk. Tudod hányszor vert meg azért mert a neveddel pittyegett  telefonom? Vagy mert hozzám szóltál és ő meg tudta? De bevállaltam mert a veled töltött perceim voltak a legszebb pillanatok. És most is az.-hangja elhalkult.
Nem tudom mit mondjak. Zokogásba kezdett.
-Ne. Ne sírj. Kérlek. Lisa é-én most nem értem. Olyan zárkózott voltál. Azt hittem utálsz. Hisz..hisz mindig mikor megláttál..
-Színleltem!-üvöltött ki a zokogásból.-Mind hazugság volt. Nathan folyton figyeltetett a barátaival. Nem akartam csodálatot mutatni. Se neked, se nekik.
-Szóval figyeltek. És amikor megcsókoltalak..tudod mikor Liam csengetett. Akkor is ott volt valamelyik féreg?-kérdeztem idegesen.
-I-igen.-suttogta.
-Akkor mi a faszért nem jöttek be keménykedni?-egyre csak feljebb és feljebb emeltem a hangom.
-Mert Nathan nem bír el veled. És így inkább engem bántott.-teli fájdalom volt a hangjában. Nem tudok mit tenni. Már annyira ideges vagyok, hogy a sírás kerülget. Elmegyek. Ilyenkor csak az ütés vagy a foci segít de Lisát nem ütöm meg és a házát se fogom leomlasztani.
Felálltam és ott hagytam. Megkeresem Nathant. Mielőtt kimentem volna az ajtaján, visszanéztem. Egy eddig nem látott, feltűnő sebet pislákoltam meg. Visszamentem.
-Mi ez?-jobban megnéztem. Vágás. Nathan volt? Vagy ő? Kitépte kezét a kezemből de visszarántottam.
-Lisa! Mi a szar ez? Te tetted vagy az a rohadék?-nulláról üvöltöttem a fejébe. Ismét kitépte kezeit és elrohant én  pedig utána.
Nem hiszem el, Lisa bántotta magát? De miért?
**Lisa**
Semmiképp sem akartam, hogy Harry meglássa a fájdalom mutató, mély és beforratlan hegeim. De utol ért, mit is hittem?!
-Harry ez nem vágás.-esélytelenül, de megpróbáltam kimagyarázni.
-Komolyan ilyen hülyének nézek ki?-kiabált. Szemei megint elsötétültek, mint mikor a házunkban megcsókolt pár hete.
Majdnem kicsúszott, hogy nem hülyének, sokkal inkább szívdöglesztőnek néz ki. Kár, hogy ki is csúszott. Harry elmosolyodott de tudtam, még ideges. Zavaromban elpirultam és elnéztem Harrytől. Hiába. Abban a pillanatban visszafordította a fejem és megcsókolt. De olyan és akkora szenvedéllyel, hogy azt hittem összeesek.
*Harry*
Nem akarom, hogy sírjon. Minden figyelmét el akarom terelni a sírásról. De, ha stresszel akkor ez nem fog sikerrel járni, így hát most nem fogom kikészíteni a keze miatt. Nagyon zavar és ideges vagyok de ahhoz, hogy erről tudjunk beszélni, ahhoz meg kell nyugodnia. Majd később.
Inkább megcsókoltam. Nem egy figyelem elterelő csók volt. Sokkal inkább érzelmes, amit ő is érzett.
-Miért kaptam?-nézett zavarodottan.
Elmosolyodtam.
-Mert.-nem tudtam kimondani az utolsó szót, inkább csak gondoltam. Mert szeretlek.
Elmosolyodott, bár ez amolyan "sose foglak megérteni" mosoly volt.
-Mert?
-Mert. Most pedig..-felkaptam az ölembe. Lefeküdtünk az ágyába és hamar el is aludtunk mind  ketten. Ő az előbbi hosszas zokogása, én pedig az idegesség okából. Türelmetlen és folyamatos csengésre keltünk fel. Valószínű, hogy már egy ideje csönget az illető de nem érdekelt. Komótosan vettük a lépcsőfokokat. Végül Lisa kinyitotta az ajtót. Matty volt.
-Lisa! Harold!-kisírt szemekkel meredt ránk. Mindketten ijedten néztünk egymásra, utána pedig a fiúra.-Anyát megverte..-sírásba kezdett. Lisának sem kellett több, ő is.
-Gyertek be.-rántottam be és leültettem őket a kanapéra.
-Tudod ki verte meg anyukátokat Matty?-kérdeztem már én is ijedten.
Megrázta a fejét, de hazudik.
-Mat! Ki verte meg az anyukátokat?-kérdeztem erőteljesen.
-Nathan.-amint kimondta, Lisa összeomlott még annál is jobban, mint volt.
Matty fel ment a szobájába, Lisa pedig az ölembe esett.
-Ne sírj gyönyörűség. Meg fogja kapni ez a gyökér. Csak ne sírj. Simogattam a hátát. Tovább zokogott. 
-Egy pillanat és jövök.-bólogatott és felmentem Mattyhez.
Kopogtam kettőt és benyitottam. Átöleltem a fiút, és megkérdeztem, hol van most Britanny.
-Kórházban, de nem engednek még be hozzá.-szipogta.
-Vigyázol kérlek a nővéredre, ameddig meg nem jövök?-kérdeztem. Nehéz féken tartani a dühömet, de ha ordibálni kezdek, akkor nem lesz jobb. 
Bólogatott én pedig lementem Lishez és mondtam, hogy 10-15 perc és jövök.
-Ne bán-tsddd kérlekk.-sírt bele a közepébe. Rossz így látni. Szörnyű.
-Nem oda megyek.-jelentettem ki egyszerűen és már magam mögött is hagytam az ajtót. Rohanni kezdtem, hogy megkeressem Nathant. Hamar megleltem.
-Te utolsó, undorító, szemétláda, hányós zacskó, mocskos, aljas féreg!-löktem neki a falnak.
Nevetve a szemembe nézett, de hirtelen el is pillantott. Fél.
-Milyen és mekkora paraszt lehetsz, hogy nőket versz? Először Lisa, utána pedig az anyja. Ki foglak csinálni!-emeltem fel a kezem.
-Lisa és az anyja, nem nő.-csak végig kellett mondania. Én már a földre taszítottam és úgy döngöltem a fejét, hogy az orrából ömlött a vér. Sikoltást hallottam.
-Harry neee!-sikított az ismerős, lágy, vékony és selymes hang. Ügyet sem vetve rá, ütöttem tovább a patkányt. Lisa oda szaladt és megpróbált lelökni Nathanról. 
**Lisa**
Olyan hirtelen állt fel a vérző-sebes test mellől, hogy hátrébb ugrottam. Ijesztően nézett ki. Szemei atom vörösek, íriszei pedig..nem is tudom. Talán feketék voltak. Mind kettő ökle csupa vér. Homloka verejtékezett. Úgy nézett ki, mint a legrosszabb rémálmomba. Megrémültem tőle, ahogy közeledett. Hátráltam Harrytől. Ahogy jött felém, úgy mentem hátrébb. Nathan gúnyosan felnevetett, ezzel Harryt cukkolva, aki visszafordult és az arcába taposott. A vérző férfi, innentől a meneküléssel próbálkozott, míg a "nyertes fél" velem foglalkozott. Nyújtotta a kezeit, hogy menjek oda. Elutasítóan elfordultam, Harry arca pedig olyan volt, mintha egy világ omlott volna össze benne.
-Lisa. Ké-kérlek ne.-motyogta.
-Megígérted. Hagyj.-mondtam.
-Kérlek.
-Hagyj!-ordítottam el magam. 
Harry lesütött szemei alatt egy fénylő, nedvesség vonalat ragyogtatott meg a napfény. Úr isten. Harry sír! Megfordultam és bőgve haza rohantam.
*Harry*
Megszakadt a szívem. Szó szerint. Elmentem a régi bárhoz, ahol Liamékkel szoktam lenni és a földig ittam magam. Most az első alkalom, hogy egy lány képes volt bántani.